Élő

00:00

Kézilabda
1 órája

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

A második félidő volt a döntő, az Építők ebben az idényben először győzött a Szeged ellen.
Tenisz
4 órája

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

A magyar éljátékos bő másfél óra alatt két játszmában legyőzte Zizou Bergst, és bejutott a négy közé.
Minden más foci
6 órája

Nyilasi Tibor szívműtéten esett át

A Ferencváros és a magyar válogatott legendás játékosáról Nagy Antal beszélt a Nemzeti Sportrádióban.
Amerikai sportok
3 órája

Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

Második rájátszás-felvezető adásunkban is Rédai Gábor volt a vendégünk, akivel az alapszakasz két legjobbjáról, valamint csapataikról beszélgettünk a szombaton induló playoff előtt.
Jégkorong
2 órája

„Manchesteri” fordítással legyőzte a norvégokat a magyar férfi jégkorong-válogatott

Öt perccel a vége előtt még a skandinávok vezettek egy góllal, ám a mieink három gól ütve fordítottak.
Kézilabda
4 órája

A Szeged után a Fradit is megverte a Győr a férfi kézilabda NB I-ben

Ezért még nem érmes a Ferencváros.
F1
5 órája

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

Az első ötösbe Verstappen, Leclerc és Sainz fért még be; Bortoleto nem tudott részt venni a tréningen.
Magyar válogatott
4 órája

Április 22-én indul a bérletértékesítés a magyarok vb-selejtezőire

A mieink Portugáliát, Örményországot és Írországot fogadják.
Légiósok
5 órája

Videó: Callum Styles piros lapot kapott, csapata egyre távolabb kerül a feljutástól

Szűcs Kornél és Tóth Balázs is végigjátszotta csapata mérkőzését, de csak egyikük örülhetett.
Német labdarúgás
6 órája

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

A magyar tréner beszélt a Kiel elleni bajnokiról és a klub brazíliai turnéjáról is.

Női vízilabdázóink legyőzték Ausztráliát, ott vannak a világkupán a négy között

A mieink a Kínát legyőző olimpiai bajnok Spanyolországgal találkoznak a következő körben.

Az osztrák ligában indul az FTC jégkorongcsapata – hivatalos

A csatlakozással az is eldőlt, hogy a Ferencváros nem áll rajthoz az Erste Ligában.

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

A francia hét ezreddel előzte meg Norrist, míg a harmadik Leclerc hátránya hét század volt.

Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC

A francia Brest Bretagne, a német HB Ludwigsburg, a dán Odense HB is meghívást kapott.

Női kézilabda: megbüntették Faluvégi Dorottya csapatát

Ötezer eurós bírságot szabtak ki a Ludwigsburgra.

„A tükör előtt könnyebben ment” – Andrea Lekics érzelmes videóban búcsúzott a kézilabdától

A szerb klasszis 2022-ben igazolt a Ferencvároshoz, ám az idény végén visszavonul.

Megszakította vereségsorozatát, de továbbra is osztályozós helyen a Sepsi

A szentgyörgyiek jutottak vezetéshez, de a 80. születésnapjukat ünneplő házigazda aradiak büntetőből egyenlítettek.

Marcus Thuram megsérült, kihagyhatja a jövő heti milánói derbit

Az Inter csatárának állapotát naponta ellenőrzik a klub bejelentése szerint.

Megvan az orvosi jelentés Mbappé állapotáról, kiderült, játszhat-e az FC Barcelona elleni kupadöntőn

A francia klasszis eddig három kupadöntőt játszott Madridban, mindhármon gólt is szerzett.

A Kecskemét megverte a Nyíregyházát, és második a futsal NB I felsőházi tabelláján

A napokban derült ki, hogy a kecskemétiek komoly pénzügyi gondokkal küzdenek.

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Volt, hogy csak időhúzó cserének állt be a Ferencvárosba, de játszott középhátvédet is a Paksban.

Borbély Balázs: Nyomás és görcsösség nélkül játszhatunk az utolsó hat fordulóban

Az ETO FC Győr vezetőedzője szerint az jelenthet számukra előnyt közvetlen riválisaikkal szemben, hogy náluk már nem elvárás, hogy odaérjenek a negyedik helyre.

Könnyedén nyert az Aramis SE, és vezeti az alsóházi tabellát a futsal NB I-ben

Öt gólt kapott az utolsó helyezett Rubeola FC.

Dragóner Attila: A szenvedély nekem egyből megvolt az Üllői úton

A Havanna lakótelepen nevelkedett, a Honvédban kezdett futballozni, de mindig a Ferencvárosnak szurkolt.

Minden NB I-es és NB II-es játékvezető teljesítette az évközi fizikai tesztet

Az esemény célja az UEFA által előírt követelmények teljesítésének ellenőrzése, valamint az aktuális erőnléti állapot objektív mérése volt.

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

„Most megint olyan csapatunk van, amelyik ellen senki sem szeret játszani.”

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

A katalán együttes sikerét hozó gólt Marash Kumbulla szállította.
Spanyol labdarúgás
48 perce

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

A Nantes az egyenlítő gól megszerzése után három perccel emberhátrányba került, s nem tudta kibekkelni a találkozót.
Francia labdarúgás
1 órája

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

„Aki megnéz egy mérkőzést a helyszínen, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy tárgyalt is az adott klubbal.”
Minden más foci
3 órája

Egyelőre nincs döntés a Slovan–DAC meccsen történt rendbontások ügyében

Az illetékesek a két klub képviselőjét rendelték be a jövő heti ülésre.
Minden más foci
7 órája

Feljutást hozhat a húsvét Csíkszeredának

Ha Ilyés Róbert csapata nyer az FC Arges ellen, matematikailag is biztossá válik az élvonalbeli tagság.
Minden más foci
11 órája

Szerződést hosszabbított Schäfer András klubrekorder csapattársa

A 38 éves Christopher Trimmel 2014 óta erősíti a fővárosiakat, nála több mérkőzést senki nem játszott a klub színeiben.
Német labdarúgás
12 órája

Kulcsár Katalin elődöntőt vezet a női Bajnokok Ligájában

A magyar játékvezető egyik segítője Vad Anita lesz, míg a videóbírói feladatokat Bognár Tamás látja el.
Minden más foci
13 órája

Nem lesz öt olasz csapat a BL következő idényében

A Lazio kiesése után eldőlt, hogy az olaszok már nem érhetik be a spanyolokat.
Bajnokok Ligája
13 órája
Kézilabda
2025.04.15. 09:49

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Franciaországban látogattuk meg a BL-negyeddöntőre készülő női kézilabdacsapat három magyar válogatott légiósát. VIDEÓ!

Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

Az Európa-bajnoki bronzérmes horvát Larissa Kalaus nyolc góllal.

Lakatos Rita nevével indít tehetséggondozó programot a német Zwickau

A juniorvilágbajnok magyar kézilabdázó második otthonra lelt Németországban.

Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

A 70. életévét betöltő, olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázónk két klubbal is megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

„Magabiztos vagyok azt illetően, hogy bárkit le tudok győzni."

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

„Elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit az elmúlt két nagydíjon mutattam."

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

A spanyol szívesen lenne a holland csapattársa, de nagyon valószínűtlennek tartja, hogy ez megvalósul.
15 órája

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Tegnap, 9:05

A Miami és a Dallas maradt versenyben, még egy lépés kell nekik az NBA-rájátszáshoz

Tegnap, 8:23

A bajnoki rekorder csapott le az NHL-rájátszás utolsó szabad helyére

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Egyértelműen a Barcelona a legfőbb favorit? Mitől állt ennyire össze a PSG és mekkora potenciál rejlik Désiré Douéban? Csak az Inter–Bayern München tartogat izgalmakat a visszavágóra, vagy...?

Dupla Tízes: tényleg csak heteket marad a Lipcse kispadján Lőw Zsolt? 

Ha sikeres lesz, marasztalják? Ha így lesz, hogyan dönt majd? Hosszú távon elitligás tréner lehet belőle vagy visszatér Jürgen Klopp mellé? Az biztos, ő jelenleg csak a Német Kupa-elődöntővel foglalkozik.
Kosárlabda
2 órája

Mérész Beatrix volt a román kosárlabdaliga döntőjének legeredményesebb játékosa

A magyar játékos 21 pontot dobott a finálé második mérkőzésén.
Röplabda
4 órája

A harmadik meccs dönt a DEAC és a TFSE röpisei között

A mindent eldöntő debreceni találkozót jövő szombaton játsszák.
Jégkorong
Tegnap, 22:41

Az Egyesült Államok ott van a négy között; búcsúztak az eddig hibátlan svédek a női jégkorong-vb-n

A házigazda a csoportkörbeli győzelem után a negyeddöntőben is megverte Svájcot; Kanada simán továbbjutott.
Kosárlabda
26 perce

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

A nyolcadik helyért nagy csata is lehetett volna, de nagyon simán nyertek a spanyol fővárosiak.
Vízilabda
Tegnap, 22:08

Nemzeti Sportrádió: Varga Zsolt értékelte a világkupa-szereplést

A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a szabálymódosításokról is elmondta a véleményét.
Röplabda
Tegnap, 21:29

A Kecskemét játszhat az ötödik helyért a férfi röplabda Extraligában

A találkozó legjobbjaként a 19 éves, ötszörös magyar válogatott feladóátló, Varga Péter 18 pontot szerzett.
Egyéb egyéni
3 órája

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

A magyar csapatból két emelő fellépése van még hátra.
Kerékpár
5 órája

Kerékpár: győzelemmel tért vissza decemberi bukása után a kétszeres olimpiai bajnok

Remco Evenepoel 187 nap után indult újra versenyen, domináns erőnek bizonyult, a kétszemélyes hajrában lesprintelte Wout van Aertot.
Tenisz
5 órája

Gálfi nyerte a magyaros negyeddöntőt

A portugáliai meccs az esőzések miatt csaknem négyórás késéssel kezdődött.
Egyéb egyéni
8 órája

Tekvandó: Sopuch Péter Európa-bajnoki ezüstérmes

A 2023-ban kontinensbajnoki címet szerző versenyző ezúttal kikapott a döntőben.
Tenisz
10 órája

„Igyekszem a saját játékomra figyelni” – Marozsán Fábián a Zizou Bergs elleni meccs előtt

A magyar játékos ma délután a negyeddöntőben lép pályára a müncheni 500-as tornán.
Úszás
14 órája

Doppingvétség miatt eltiltották az olimpiai bajnok úszót

Az eltiltása 2026. január 10-én jár le, tavaly április 11-étől pedig valamennyi eredményét törölték az úszónak.
Képes Sport
3 órája

Sportkönyvtár: színes, szagos, fiatalos Formula–1

Képes Sport
4 órája

Békési futballmisszionárius – interjú Tóth Mártonnal

Rátgéber László a 30 éve kezdődő pécsi kosárhegemóniára emlékezett

A PVSK egykori sikeredzője 30 éve, 1995-ben vezette először diadalra a pécsi női csapatot.

Losonczi Dávid: Most még ki kell élveznem, hogy Európa-bajnok lettem

Kapás Boglárka hagy magának pár hónapot, hogy eldöntse, mihez kezd a civil életben

23:40 — Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

23:33 — Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

23:27 — A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

23:05 — A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

22:49 — A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

22:08 — A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

22:04 — Torna-vk: Mayer Gréta ugrásban bronzérmes lett Dohában

21:49 — A Kecskemét megverte a Nyíregyházát, és második a futsal NB I felsőházi tabelláján

21:33 — „Manchesteri” fordítással legyőzte a norvégokat a magyar férfi jégkorong-válogatott

21:24 — Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

21:04 — Mérész Beatrix volt a román kosárlabdaliga döntőjének legeredményesebb játékosa

20:50 — Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

20:47 — Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

20:44 — Sportkönyvtár: színes, szagos, fiatalos Formula–1

20:06 — Benczur Márton: Nem önmegvalósítok, a játékosokat akarom kiteljesíteni

20:02 — Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

19:40 — Súlyemelés: utánpótlásmustra testközelből

19:38 — A Szeged után a Fradit is megverte a Győr a férfi kézilabda NB I-ben

19:35 — Április 22-én indul a bérletértékesítés a magyarok vb-selejtezőire

19:34 — Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Mai vezető szerkesztők

  • Vezető szerkesztő: Rácz Péter (délelőtt), Cselőtei Márk (délután)
  • Közösségi média: Kovács Attila (délelőtt), Dócs Ákos (délután)

Még több sport

Labdarúgó NB I

NB I-ES ÁTIGAZOLÁSI KÖRKÉP, 2025 TÉL

Egyéb csapat

Versenynaptár 2025

Az elöző 90 percben ennyien voltunk a   -on
3 482
Köszönjük!

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Az NSO AJÁNLJA

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

MAGYAR FUTBALLISTÁK ÉS EDZŐK KÜLFÖLDÖN

EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2025

Szurkolói szoftverek

Népsport
Tegnap, 7:41

Bronz, ezüst, arany: Konrád Ferenc kivárta a sorát

1945 – Nyolcvan éve született a magyar póló klasszisa, akit a saját edzője hagyott ki a tokiói bajnokcsapatból
Népsport
2025.04.16. 09:16

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Az Angliában 1882-ben alapított különleges egyesület 57 évig élt, hatása azonban ma is tetten érhető.
Népsport
2025.04.11. 11:46

József Attila rajongott a labdarúgásért, Márai Sándor ki nem állhatta

A 120 éve született költőóriásra életének futballhoz köthető epizódjainak felidézésével emlékezünk, és bemutatjuk az ugyancsak ezen a napon született „világpolgár” írásainak sportvonatkozásait is.

Megrendelhető az ünnepi könyvünk a Nemzeti Sport 1903 óta íródó történetéről!

Igazi ritkaság! Így készült a Nemzeti Sport 1927-ben!

A mi 11-ünk – ez most a magyar válogatott legerősebb kezdője

A Nemzeti Sport szakírói szerint, ha ma játszana, így állna fel nemzeti csapatunk.
Origo Sport